Mobil

+36-30-624-4816

E-mail

contact@b-face.eu

Elérhetőség

Budapest, 18. kerület

A kozmetikus szakma sokban hasonlít a legtöbb szolgáltatáshoz: könnyű rájönni, ki az, aki elkötelezett, fontos számára a minőség és a vendégei jó(l)léte, és ki az, aki a háta közepére se kívánja, de valamiből élnie kell. Ennek ellenére a mi szakmánk mégis nagyban különbözik a legtöbbtől: közvetlenül érintkezünk, és egyáltalán nem mindegy, hogy a kezelés, amit kapsz, a bőrödről szól vagy rá megy a bőröd is, vagy hogy az arckezelés vagy arcul csapás.

Néha egy kicsit úgy érzem, hogy le van degradálva a szakmánk. Ez most egy szó szerinti idézet:

“a kozmetikusok körét javarészt olyan tyúkok alkotják, akik egész nap csak kotkodácsolnak, kenceficéznek, és igazából nem csinálnak semmi megterhelőt, hiszen ezek olyan dolgok, amiket a nők amúgy is egész nap tesznek.”

Ez egy felelősségteljes szakma, akárcsak a szépségipar többi szakterülete is, és ezen területek jó szakembereit már az ókortól tisztelték, keresték és becsülték. Mind a mai napig felbukkan a médiában, hogy mi lehetett Kleopátra szépítő fürdőjének és testápolási szokásainak titka. Kevésbé közismert tény, de a rómaiak, sőt már a görögök is gyantáztatták magukat, vagy hogy egy kicsivel extrémebb példával is éljek (bár annyira nem elrugaszkodott, hisz hasonlóval most is kooperálnak az esztétikai klinikákon, kevésbé brutális módon Drakula terápia néven), vérben fürdő Báthory Erzsébet, aki így akart örökké szép és fiatal maradni. A kozmetikusság nem egyszerű kenceficézésről szól, hiszen egy pakolást bárki fel tud tenni magának, akár otthon is. Bőrrel dolgozni felelősség. Olyan felelősség, amit komolyan kell venni, alázattal és tisztelettel kell kezelni, hiszen bizalmon múlik. Ha a vendég a bőrét ránk bzza, már sokkal többet vár el tőlünk – és sokkal többre vágyik -, mint hogy egyszerűen megmasszírozzuk és „kinyomkodjuk”. Bőrünk ismerete egyfajta önismeret is, ami nagyon elrugaszkodottnak hangozhat első pillanatban, de ha jobban belegondolunk mégsem az.

Amikor a vendégek első alkalommal ellátogatnak a Body-Face Academy & Spa-ba, a My Fyrst kezelések közül válogathatnak, melyek időtartalma 2-2,5 óra. Soknak tűnik? Hidd el, ha bent fekszel és megtapasztalod, olyan gyorsan repül el az idő, hogy észre sem veszed.

Az arckezelés egy beavatkozás, amit dokumentálni kell.
Első alkalmas adminisztráció, hogy tudjuk, honnan indulunk

Az első alkalom mindig különleges. Itt ismerkedünk meg egymással, felállítjuk a bőrdiagnózisodat, megbeszéljük, hogy milyen panaszokkal érkeztél – ahol kevesen vallják be a panaszukat, majd a kezelés során szépen előjönnek ezek is, ahogy haladunk előre -, milyen eredményt szeretnél elérni – itt konkretizáljuk és sorrendbe tesszük az elvárásokat -, és hogy nekünk ezért az eredményért hogyan kell majd összedolgozunk. Igen jól olvasod. Ez csapatmunka, amelynek HÁROM résztvevője van: a bőröd, te és én.

És hogy ez hogyan is zajlik?

Az 5 lépcsős arcdiagnosztikánkkal fogjuk kezdeni. Ez bőrdiagnosztikával kezdődik: megvizsgálom, milyen bőrtípusod van, elmagyarázom, hogyan is kell ezt elképzelni, és mit is jelent ez rád nézve pontosan.

Ezután következik a belső szerv analízis: mit jelez a bőr, mely területeken lehetnek elváltozások, túl- vagy alulműködés. Fontos: kozmetikusként NEM diagnosztizálunk betegséget, nem vagyunk orvosok, de tanácsot adhatunk a vendégnek, hogy mire figyeljen egy kicsit jobban oda, vagy milyen szakembert ajánlanánk egy esetleges kivizsgálás szempontjából.

Harmadik lépés a mindenkit izgalomba hozó ránc diagnosztika, ami azért nagyon lényeges és érdekes, mert a ráncok kialakulását nem tudjuk megakadályozni. Ez egy többtényezős történet, amit befolyásol az életmódunk, a környezetünk, az arcápolási szokásaink, az ehhez használt termékeink és a kezelések. A ráncokon sokat tudunk változtatni, de van egy olyan faktora is, amit konkrétan befolyásolni tudunk, ez pedig a ráncok kialakulásának lelki tényezője és a rossz szokások.

A belső szerv analízisbe és a ráncdiagnosztikába folyamatosan visszatérő elem az arclélektan diagnosztika.

Végzünk természetesen bőrhidratáció mérést: ez nagyon szépen megmutatja a számodra is, hogy mennyire volt sikeres a kezelés, így nemcsak érezni fogod a professzionális termékek okozta felüdülést és a kellemes végeredményt, hanem számokban is látni fogod.

A kezelés(ek) alatt tájékoztatlak a különböző lépésekről, az ott használt (ható)anyagokról, arról, hogy hogyan reagál a bőröd, illetve az adott termék várhatóan milyen érzetet fog kiváltani. Nem maradhat el az otthonápolási tanácsadás, mely külső és belső szépségmegtartó, helyreállító ajánlást, tippeket, ötleteket tartalmaz.

Számunkra a bőr-szépségápolás nem csak egy kezelés. Felelősségünk van és komolyan vesszük, amit teszünk. Hisszük, hogy szeretetünket, szenvedélyünket és elhivatottságunkat rövid és hosszú távon is meghálálja a bőröd. Ez pedig az első lépés lehet ahhoz, hogy jobban megismerd önmagad!